2010. június 30., szerda

BKV

Az úgy volt, hogy pár hete egy buszvezető megpróbált lemészárolni. Ezt általában nem szívom mellre, de őt a következő megállónál meginterjúvoltam, miért is szorított be kétszer az útmenti árokba. Bőséges szókincs hiányában valami olyasmit válaszolt (nem keresem meg, fel vagyon írva), hogy "mi a fasznak előzöl meg állandóan?". Mivel fáradt voltam, előzésről szó se lehetett volna (amúgy se), de egyszer valóban kikerültem, miközben a megállóban volt. Írtam a munkáltatójának, hogy tán egy körmöst azért megérdemelne. Kaptam választ az imént, de élek a gyanúval, hogy ez az egyenválasz, miszerint:

"Hivatkozva a Társaságunkhoz 2010. június 8-án érkezett elektronikus levelére, tájékoztatjuk, hogy bejelentésével kapcsolatban illetékes szakterületünk, a Kelenföldi Forgalmi Szolgálat folytatott vizsgálatot.

Bejelentése alapján az érintett járművezetőt figyelmeztetésben részesítette a munkáltatói jogkört gyakorló vezetője. Felhívta figyelmét a KRESZ szabályainak maradéktalan betartására, a forgalombiztonság fontosságára - a közlekedési partnerek közül kiemelten a kerékpárosokra és gyalogosokra -, továbbá arra, hogy a jövőben hasonló eset nem fordulhat elő, ellenkező esetben szigorúbb szankciót fog alkalmazni vele szemben.

Az Önnek okozott kellemetlenségért ezúton kérjük szíves elnézését.

Budapest, 2010. június 30...."

Persze nem várom, hogy a lenyúzott bőrét küldjék el. Sőt, ha úgy vesszük, még boldog is vagyok, legalábbis az "ellenkező esetben szigorúbb szankciót fog alkalmazni" résznél nagyon felröhögtem. :)

2 megjegyzés:

  1. egyenválasz, de jólesik, na. :)

    VálaszTörlés
  2. Egy citromfagyi vagy egy korsó sör jólesne, ezen legfeljebb vigyorogtam. Végül is ha tényleg szóltak neki, hogy "Sanyikám, ne öld már meg azokat a kerékpározókat, szarul mutat a statisztikában..." már elég.

    VálaszTörlés