Dusika ajándékot kap

BKV

Az úgy volt, hogy pár hete egy buszvezető megpróbált lemészárolni. Ezt általában nem szívom mellre, de őt a következő megállónál meginterjúvoltam, miért is szorított be kétszer az útmenti árokba. Bőséges szókincs hiányában valami olyasmit válaszolt (nem keresem meg, fel vagyon írva), hogy "mi a fasznak előzöl meg állandóan?". Mivel fáradt voltam, előzésről szó se lehetett volna (amúgy se), de egyszer valóban kikerültem, miközben a megállóban volt. Írtam a munkáltatójának, hogy tán egy körmöst azért megérdemelne. Kaptam választ az imént, de élek a gyanúval, hogy ez az egyenválasz, miszerint:

"Hivatkozva a Társaságunkhoz 2010. június 8-án érkezett elektronikus levelére, tájékoztatjuk, hogy bejelentésével kapcsolatban illetékes szakterületünk, a Kelenföldi Forgalmi Szolgálat folytatott vizsgálatot.

Bejelentése alapján az érintett járművezetőt figyelmeztetésben részesítette a munkáltatói jogkört gyakorló vezetője. Felhívta figyelmét a KRESZ szabályainak maradéktalan betartására, a forgalombiztonság fontosságára - a közlekedési partnerek közül kiemelten a kerékpárosokra és gyalogosokra -, továbbá arra, hogy a jövőben hasonló eset nem fordulhat elő, ellenkező esetben szigorúbb szankciót fog alkalmazni vele szemben.

Az Önnek okozott kellemetlenségért ezúton kérjük szíves elnézését.

Budapest, 2010. június 30...."

Persze nem várom, hogy a lenyúzott bőrét küldjék el. Sőt, ha úgy vesszük, még boldog is vagyok, legalábbis az "ellenkező esetben szigorúbb szankciót fog alkalmazni" résznél nagyon felröhögtem. :)

Az gyermekkerékpárokrul

Okés, hogy a felnőtt-bringa választék java mtb, mintha az egy joker válasz lenne a kerékpározás minden kérdésére. De a gyerekbringákra nézve tényleg egy nagy kérdőjel vagyok. Vegyünk egy négy éves, húsz kilós gyereket, akinek az ipar egy tíz kilós bringát (12-es kerékméretről beszélünk) képzel el, széles, bütykös gumikkal, mindössze egy minősíthetetlen kontrafékkel és gyalázatos összeszerelési minőséggel. Vajon mi szükség a felnőtt vázaknál is vastagabb acélcsövekre (natürlich a legócskább kályhacsövekből) egy gyerekbiciklin? Mit keresnek a komolyabb terepezéshez alkalmas bütykök a gyerekeknek szánt kerekeken, akik jobbára aszfalton mennek majd vele? Vajon ennyire nem számít egy gyerek, hogy egy kicsit is rendesen össze legyen szerelve a nekik szánt bringa? Persze azt sem értem, hogy a kilenc-tíz éveseknek szánt bringáknál miért alapértelmezett a huszonharminc sebességes váltó, amit a gyerekek még nem tudnak használni, viszont elképesztő tömegű karbantartási gond lesz majd velük. Álmaimban egy alacsony építésű vázat látok, valami rendes csőből (jó, nem kell columbus slx), vékonyabb kerekeket, amiken kevés minta rabolja csak a hajtás energiáját, egy sebességet. Egy bringát, ami bírja, ha csak ledobják a kerítés mellé, mielőtt felugranak a hintára, ami csak egy kis olajat kér a láncra és némi levegőt a kerekekbe. Ad absurdum egy eleve a bringára épített láncot, ahogy gyerekkorunkban a kabátba varrt kesztyű is mindig nálunk volt. Miközben persze annak is örülnék, ha a nagy gyártók komoly költséggel épített nevük "árát" nem a gyerekbringákon akarnék kifizettetni.

Ezúton is köszönöm

a fővárosi önkormánynak, vagy akit illet, hogy minden óvatosságom ellenére egy jól titkolt kátyúval ma összehoztam életem első felütéses defektjét. Dankezer...

Rendeltetésszerű használat.

Biztonsági hátizsák taknyolás után...

Hétfő

Lassan unalmassá válik, hogy a hetet egy méretes taknyolással kezdem. Ezt most elnéztem csúnyán, 175-ös hajtókarral, széles pedállal és Dusika alacsonyan levő középtengelyével, (nagyobbacska kövekkel felszórt) éles kanyarban folyamatosan tekerni nem életbiztosítás. Viszont jelentem, a bagaboo életet menthet, gyakorlatilag a lábszáramon és a zsákon szánkáztam el az út menti vizesárokig, hogy ott a dágványban megpihenjek.
Köszönet a mintegy hat autósnak, aki megállt, külön a két terepjárós-izmosnak, a nap első pozitív csalódásai voltak, és a hölgynek, aki így, fülig sárosan, vérző karral és lábbal is befogadott volna az autójába, hogy hazahozzon.
Nagyon off-road érzés volt hazatekerni azt a három kilométert ennyi sárral magamon. Biciklis Somogybabod...

Az elveszett folyadékot pótolni kell

A beton...

...nyomot hagy.

Csúszik...

esőben vigyázzunk, és ha kissé leszorít a jóindulatú autós, ne fékezzünk, hátha szükség lesz a tapadásra később. Kb öt méteren megnyaltam ma az aszfaltot. Ezek után nem is volt annyira rossz bőrig ázni. :)

Bagaboo 30 fokon

Csinos, mi? :)

Minden fejben dől el - avagy rémségbeszámoló a tegnapi Balaton maratonról.

Nos, piszok jó ötletnek tűnt, hogy önmagam legyőzése céljából egysebességes bringával nyomjam végig a 206km-t, és ezt tulajdonképpen csak egyszer bántam meg verseny közben, igaz, akkor kb 150km hosszan. A cél természetesen a táv teljesítése volt, így elsőre, és a valamiféle blöff által kiválasztott nyolc órán belüli idő. Felkészülés zéró, motorossávon nem lehet szimulálni az akarattyai emelkedőt.
Szóval álltunk szombat reggel a C depóban, várva a 9:10-es startot. Végre elindult a menet, valamivel gyorsabban, mint egy CM-en. Elhatározásom, hogy lassan és megfontoltan kezdek, kb tíz kilométerig tarthatott, ott egy boly beszippantott és eszetlen tempót mentünk. Élveztem, repült a szekér. Aztán a boly hátulja lassan leszakadt, maradtunk négyen. Mentünk, mint a meszes, és akkor jött a derült égből seggberúgás, defektet kaptam (53km-nél jártunk ekkor, ehhez kb 35-ös átlag tartozott, a földvári emelkedőt és az elejének nyugisabb tempóját is beleszámolva).Pár másodperc alatt elszállt a levegő az elsőmből. Félreálltam, szedegettem elő a szerszámokat, zihálva, remegő kézzel. Volt már fittebb is az állapotom egy gyors belsőcseréhez. Végül sok bénázás után (pedig rutinom van bőven) negyven perc kellett ehhez az egyébként max harmadennyit igénylő mutatványhoz. És közben jött a lelki hatás: szépen húztak el mellettem a népek, hosszú longobárd sorokban. Előbb a gyorsak, aztán egyre ritkuló csoportokban a sereghajtók. Fájdalmas volt nézni, hogy szinte a komplett mezőny elkarikázik mellettem. Vizsu megállt és nem hagyta, hogy beszippantson az erő sötét oldala, így egyszer csak nyeregbe pattantunk és mentünk. Negyven perc veszteséggel. Előre szegtem a fejem és egy kis létszámú bolyt alkottam Vizsuval, akit jó darabon "vontattam". De már nem az az acélból és kaucsukból készült harcos voltam, aki az első 53km-t az aszfalt érintése nélkül nyomta végig. Húzott az anyaföld, tapadt az aszfalt, a legártatlanabb szellőcske is gonosz pofaszél lett. Valahogy elveszkelődtem Keszthelyig, ott a pihenőnél népes társaságot találtam, akik levegőért és banánért kapkodtak. Ez egy árnyalatnyit meghozta a kedvem. Bevártam Vizsut, aki kissé leszakadt közben, és együtt elindultunk. Ettől kezdve jobbára egyedül mentem az északi parton, ami jóval lassabb, mint bolyozni és sokkal nagyobb teret ad az önsajnálatnak is. :) Azért szépen haladtam előre, bár az északi part java egy összefüggő holtpont lett. Mivel kb nyolcvan kilométer után elkezdtem masszívan görcsölni, egész sor esőtánc-szerű mozdulatot vezettem be, hogy kirázzam a lábaimból a fájdalmat. Fürednél tért vissza belém a remény, hogy talán vége is lesz ennek a távnak, nem csak állomásai. És a lelki tényező a világosi körgalomnál tért vissza, amikor utolért egy boly, és egyszer csak egy hang azt mondta: "de szép a bringád, öreg". A sok csilivili karbon és alu országúti között az én '84-es (amúgy persze gyönyörű :)) járgányom keveseknek tűnt fel, meg is lepődtem, egész addig, amíg meg nem láttam, hogy egy kolléga az, szintén egy sebességgel nyomta. Velük az utolsó húszas elrepült, mintha végig lejtett volna az út, pedig a görcsök nem múltak, a talpam, a nyakam, karom veszettül fájt már. És amikor kb 17:50 táján beértem a célba, egy gyors rögtönzött hálaimát is elmormoltam, hogy csak egy defektem lett, hogy semmi se fájt annyira, hogy feladásra kényszerítsen. Ha (nem túl elegánsan) a belsőcsere idejét levonom a menetidőmből, meglett a nyolc óra tájéki idő, ami persze csak azt bizonyítja, hogy bőven van (lenne) hova fejlődni. És itt is megköszönöm Vizsunak a segítséget, nélküle alighanem 53km-es lett volna versenyem, valamint Lacinak(?), hogy megállt, hátha segíthet, bár őt sikerült továbbküldenem.